Idegenvezetés századfordulós hírességek szemével

Posted on

Idén is zajos sikerrel zárult az éveként megrendezett Idegenvezetői Világnap. Az érdeklődők közel két órán keresztül járhatták a főváros XI.-ik kerületének történelmi városrészeit.   

Idén február 20 és 23.-a között került megrendezésre a több éves hagyományra visszatekintő Idegenvezetői Világnap. Az esemény keretében idegenvezetők mutatták be a főváros nevezetességeit és sajátos történelmi értékeit szerte a városban. A javarészt ingyenes rendezvénysorozatot a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara támogatja, mely a BKIK Idegenvezetői Továbbképző Központja szervezésében jött létre.

A főváros több kerületéhez hasonlóan, Budapest XI.-ik kerületében is színes és izgalmas programok várták az érdeklődőket. A sétát Lantos Vera vezette. A száz perces túra kezdőállomása a Gellért tér volt, ahol a résztvevők a Gellért Szálló és gyógyfürdő szecessziós stílusáról, valamint a Gellért-hegyi pálos sziklatemplom építési munkálatáról hallhattak történeteket. A kirándulás a Gellért tértől a Móricz Zsigmond körtér és a Kosztolányi Dezső tér vonaláig terjedő szentimrevárosi útszakasszal folytatódott, ahol is a 20. száraz első felében épült pre-modern bérházak sorakoznak. Ezen a turistaútvonalon olyan építészeti örökségek kerültek bemutatásra, mint a Lechner Ödön által tervezett Lechner ház, melyet a világhírű építész testvérének építetett, de szóba jött Csontváry műhelye, a Szent Imre Kápolna, és minden olyan épület, amin egy-egy magyar híresség (Kosztolányi, Bartók, Ottlik Géza) emléktáblája látható. A Hadik kávéházban Karinthy családjáról emlékeztek meg.

A programot színesítette, hogy a Kulturális Tizenegy Egyesület hat tagja is részt vett az eseményen. A Gottier Café, a Hadik Irodalmi Kávéház, a Kelet Kávéház, valamint a Moha Kávézó és Galéria, ahol kabaré estekkel, irodalmi programokkal, jazz és más komolyzenei koncertekkel, és kiállító terekkel, aktuális művészeti tárlatokkal szórakoztatták a nagyérdeműt. A felsorolt négy vendéglátó egységhez, melyek mindegyikén volt egy kis enni és innivaló, két galéria is csatlakozott. Ezek a Próféta és a Faur kiállítóhelyek, ahol az aktuális kiállítások megtekintése mellett, a hely kialakulásának történetéről hallhattak néhány szót a jelenlévők.

Az Idegenvezetői Világnap XI.-ik kerületi sétáján nagy megelégedéssel vettek részt a jelenlévők. Két turnusban indult az idegenvezetés, turnusonként megközelítőleg ötven-ötven fővel.   

forrás: bkik.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s